Uganda
2007-es utam élménybeszámolója:
Bagi István “Bagusz” barátommal, Kenya felől lépünk be Ugandába. Célunk az új földalatti gombafajok felfedezésén kívül kígyófogás és gorillales. Ez utóbbi kicsit nehézkes. Ugandában két helyen láthatunk gorillát, de a Bwindiben hónapokkal előre elfogytak a 375 dolláros engedélyek, Mgahinga meg bizonytalan. Átmehetnénk Kongóba (DRC) is, de az ott szolgáló magyar idegenlégiósok ezt nem javasolják. Ellentétben a helyi kerítőkkel, akik jó pénzért átvinnének gorillázni. Állítólag teljesen veszélytelen, de mi jobban hiszünk azon utazási irodáknak, akik korábban utakat szerveztek oda, de most nem mernek. Jönnek hírek kirabolt turistákról és az út szélén látott fegyveresekről is. Érdekes módon a helyiek állítják, hogy ezek a kormány oldalára állt lázadók civilben, amíg a légiósok szerint ennek pont az ellenkezője igaz. A hónapok óta fizetést sem látó kormánykatonák átálltak a lázadókhoz és most velük együtt rabolnak... Ruandába is mehetnénk, hogy a Virunga-hegység ottani vonulatain nézzünk gorillákat, de ha sikerül megoldani Ugandában, akkor nem ugrálunk.
Jön a hír, hogy Mgahingába visszatértek a gorillák és a helyszínen is vehetünk engedélyt. Előbb sima túrákkal teszteljük a terepet. Sajnos minden szigorúan szabályozott, a kijelölt ösvényekről letérni tilos, stb. Szerencsére értelmes vadőrt és fegyveres kísérőket fogunk ki, akiknek előadhatjuk, hogy gombászni és kígyászni szeretnénk. Lelkesek, de kígyót nem találunk, csak pár kaméleont. Rádión jön a hír, hogy az előttünk haladó csoport fegyverese látott egy bozótviperát, és ha megvárjuk visszaszalad, hogy megmutassa a helyet. Jön, mutat, de a kígyó már sehol. Azért adok neki egy dollárt. Nagyon hálás érte, fegyveres kísérőink azonnal fegyvert fognak és némi borravaló reményében a Kalashnyikov irányzékát gereblyeként használva kapálják fel a kígyó helye körüli bozótot. Hiába.
Az általunk látott gorillákat egy félvad ezüsthátú hím vezeti, amely harminc éve alatt valószínűleg kellő tapasztalatot szerzett az emberekről, így folyamatosan támad és hajtja el a családot. Izgalmas, nem a szokásos gorillales egy másodlagos erdőben. Ugandában sajnos a nemzeti parkokon kívül eső táj csúnyán leírtva, megművelve. A világon sehol nem láttam még olyan vulkáni krátert, aminek a belső oldalát is művelés alá vonták...
A Bwindi Nemzeti Parkon gyalog vágunk át és a kongói határtól nem messze belefutunk a turistákat váró gorillacsaládba. Fotózni csak kapkodva lehetne, a tőlem pár méterre a sűrű bozótban ülő fiatal hímmel egymást bámulni nagyobb élmény. Mint utóbb kiderül, az utat használó falusiak később órákra megrekedtek az úton csetepatézó gorillák miatt... Ebből sajna kimaradtunk, de az erdő csodaszép.
Állítólag kedves, mosolygós nép az ugandai. Való igaz, de csak a pénzes turistával szemben. Furcsa világ. Állítólag északon, ahol jelenleg polgárháborús állapotok uralkodnak, az emberek még kedvesebbek...
Buhomában a hátizsákos turisták által kedvelt helyen lakunk, este vidám hangulatban sörözünk, sztorizgatunk a világ minden részéről idevetődött arcokkal. Páran a hajnali busszal indulnak vissza Kampalába és még nem sejtik, hogy buszuk félúton karambolozik, felborul és a hátul ülők mind meghalnak.... Köztük pár ivócimbora és fiatal lány is, kilétükre soha nem derül fény... Sajnos az utakon életveszélyes a közlekedés, Kampala pedig a legborzalmasabb főváros közlekedés és légszennyezettség szempontjából. Elég, ha annyit mondok, veri Indiát, ami azért nem semmi.
A Queen Elizabeth Nemzeti Park vadállománya kicsit különbözik a Szerengetiben megszokottól, viszont itt szabadon, megkötések nélkül lehet sétálni. Megyünk is a bozótba lelkesen, egészen az első friss oroszlán- és kafferbivaly nyomig... Táborunkban varacskos disznók élnek szimbiózisban a rajtuk (is) élősködő mongúzcsaláddal, mókás.
vagy